2. fejezet

Sziasztok!
Hoztam az új fejezetet. Remélem tetszeni fog a folytatás. Köszönöm a kommentárokat az előző részhez, most is örülnék neki:)Puszi

Utam a Salvatore panzióba vezetett. Stefanhoz mentem. Egy hang nélkül mentem oda az ajtóhoz és becsöngettem. Már egy jó ideje ácsingóztam ott, mikor egy ismerős arc jelent meg az ajtóban.

- Katherine?- hüledeztem.

- Óó- szólalt meg-, a nevem Elena- mondta, az állam a padlón volt.

- Elisabeth- jelent meg az ajtóban Stefan.

- Meg magyaráznád ezt?- néztem Stefanra, majd Elenára.

- Gyere be. Mindent elmeséltek. Elmondták, hogy mi történt az óta mióta ők visszatértek a városba. Sokkoltak a hírek, amiket megtudtam. Már most tudtam, hogy több időt kell itt eltöltenem, mint gondoltam. Megtudtam, hogy a sír kinyílt és a sírbeli vámpírok kiszabadultak. Bár arról fogalmuk sem volt, hogy hol lehetnek. Holnap az első dolgom lesz megkeresni őket.

Miután megbeszéltük a fontosabb dolgokat áttértünk az ismerkedésre. Elena meg én. Még mindig fura volt számomra, de Stefannak igaza volt, Elena Katherine szöges ellentéte.

- Szóval, mióta ismeritek egymást Stefannal?- kérdezte Elena, miközben a nappaliban üldögéltünk. Stefan épp a konyhában volt. Elment, hogy hozzon valamit inni.

- 1863-óta. Akkor költöztem a családommal Mystic Fallsba.

- Te már….?- kezdte meglepetten.

- Öreg vagyok ugye?- kérdeztem mosolyogva.

- Én.. nem..én- kezdett volna mentegetőzni, de megint félbeszakítottam.

- Semmi baj Elena. De ugye nem látszik rajtam?- villantottam rá egy szikrázó mosolyt, majd visszaváltottam komolyra. – Nem laktam ott többet két évnél, történt valami, ami miatt el kellett tűnnünk.

- Mi történt?- kérdezte Elena, de aztán zavartan hozzátette. – Elnézést ez illetlen volt.

- Semmi gond- mondtam ismét. – Az apám meghalt- mondtam ki és lehajtottam a fejem, a kezeimet pedig a lábamon támasztottam meg. – 1864 őszén történt. Az apám és Mystic Fallsból pár barátja vadászni mentek együtt. John Gilbert, Giuseppe Salvatore, a Fell és a Lockwood család férfitagjai. Kora délután mentek el és úgy tervezték, hogy másnap reggel jönnek. Damon aznap éjjel nálam aludt. A szolgálólányom kora reggel figyelmeztettet minket az apáink érkezésére. De mikor hazaértek az apám nem volt közöttük, megölték…

- Ki…- kezdte.

- Katherine volt- mondtam miközben felnéztem és rámosolyogtam. - Nekem most mennem kell- pattantam fel a kanapéról, intettem egyet a konyhából éppen visszatérő Stefannak, majd Elenától is elköszöntem. - Nagyon örültem- mondtam őszintén, és kiszáguldottam a házból.

Gyorsan a „bérelt” házamba mentem, ahol egyből egy forró fürdőt engedtem magamnak. Ledobáltam a ruháimat és befeküdtem a fehér sarokkádban lévő gőzölgő vízbe, csak ekkor néztem körbe a fürdőbe.

Maga a fürdőszoba téglalap alakú volt. Az ajtóval szemben magas polc terpeszkedett. Mellette egy hangulatos fürdőszobai virág. Az ajtó melletti falon egy hatalmas plafontól földig érő tükör volt, ami mellett pedig egy hófehér mosdó. A vécé is ezen az oldalon volt, közel a fürdő jobb sarkában lévő tusolóhoz, ami mellett egy kényelmes sarokkád helyezkedett. A szoba közepén, pedig egy hatalmas vajszínű szőnyeg tette tökéletessé a képet. Tetszett, hogy minden berendezés hófehér volt, ezekhez tökéletes volt a vajszínű fal és szőnyeg. Tetszett ez a ház, úgy döntöttem, hogy holnap megveszem, így hivatalosan is beköltözök a városba. Csodás...

Míg áztattam magam akaratlanul is eszembe jutott egy emlék az Elenával beszélt dolgok hatására. Ebben az emlékben rejlik az, hogy hogy lehet valakit ennyire gyűlölni, bár mégis halálosan szeretni.

1864, Virginia, Mystic Falls
Hideg őszi reggel volt. A jeges szél, már tépkedte a leveleket a fákról, amik engedelmesen elszakadtak ágaiktól, hogy lehullhassanak a földre. A nappali ablakban álltam és a Damonnal eltöltött órákról gondolkoztam, amikor meghallottam a patadobogást. Az erdő felől lovak közeledtek. Elmosolyodtam, ahogy megláttam ezeket a büszke teremtéseket, szerettem, ahogy patáik ütemesen csapódnak a földhöz, majd elrugaszkodnak. Megismertem mind az öt lovast, ahogy megálltak a házunk előtt és lepattantak a lóról, de egy hiányzott, az apám. Azt gondoltam, hogy biztos lemaradt valahol, így elindultam a tornácra, hogy illedelmesen üdvözöljem őket.

- Üdvözletem, urak- pukedliztem előttük, mire ők levették a kalapjukat és illedelmesen meghajoltak.

- Miss Quenell- jött közelebb Giuseppe Salvatore.

– Egy fontos hírt kell önnel közölnöm. Az apjáról lenne szó- mondta és feljött a tornácra, míg én a kezemet a hátam mögé fontam.

- Jól van?- kérdeztem, már kicsit aggodalmasan.

- Az apját a múlt éjjel meggyilkolták kisasszony- mondta tisztelettel és lehajtott fejjel.

- Ki tette?- kérdeztem jeges hangon, a torkom összeszorult.

- Már keressük a tettest- én csak bólintottam, megfordultam és elindultam az ajtó felé. Az ajtókeret elhomályosodott előttem, és ahogy beértem a házba kicsordultak a könnyeim. Felszaladtam a szobámba, nem törődve a díszes ruhámmal, amit apám üdvözléséhez vettem fel. Bezártam az ajtómat és csak sírtam. Aztán minden elsötétül.

Mikor újra felébredtem, már jócskán este lehetett, mivel kint az égbolt korom sötét volt. Egy csillag sem volt az égen. Hirtelen az szobám sarkából mozgást láttam, majd láttam, hogy egy árnyék elindul felém. Majdnem felsikoltottam, de helyette csak a szívem lódult meg és majd nem kiugrott a helyéről. Fény lett a szobámban, valaki meggyújtott egy gyertyát, így már láttam, hogy az árnyék egy női alak. Csak az ágyam lábáig jött el és ott megállt.

- Ki maga?- kérdeztem remegő hangon.

- A nevem Katherine- hallottam meg gyilkos hangját. - Ó kérlek, tegeződjünk, hagyjuk ezt az illemet, nekem nem nagyon megy. Egyébként Damon és Stefan barátnője vagyok- mondta és elmosolyodott. A szemeim ki dülledtek. Damon hazudott. - Most biztos azt kérdeznéd, hogy mit akarok itt. Csak figyelmeztetni akartalak, hogy Damon az enyém- mondta. A szemei megváltoztak és a szemfogai megnőttek, egy fél másodperc alatt ez ágyamnál termett és megszorította a nyakam.

- Mi vagy te?- hörögtem.

- Vámpír vagyok- mosolyodott el újból majd elengedett, az egész testem remegett. – Ha még egyszer Damon közelébe mész az anyádat is megölöm.

- Te ölted meg apámat?- ziháltam.

- Ó, nem, nem teljesen. Az igazság az, hogy Damon nagyszerű segítség volt az apád eltüntetéseben.

- Miért?- nyögtem.

- Figyelmeztetésnek- vont vállat. Majd hátat fordított és elindult az ajtó felé. Összerezzentem, amikor az ajtóból újból megszólalt. – Tartsd észben, amit mondtam. Különben Quenell családban újabb gyilkosság történik- hallottam jeges hangját, majd eltűnt az ajtóból…

Az emlékből egy ajtócsapódás térített vissza a jelenbe, a bejárati ajtó csapódása. Egyből kipattantam a kádból és magamra csavartam Az első törölközőt, ami a kezembe akadt. Óvatosan lépkedtem át a nappalihoz vezető folyosón. Ott álltam a nappali közepén egy másodpercig, amíg meghallottam a konyhában a szekrény nyitódását és csukódását. Egy másodperc alatt oda suhantam a konyhaajtóhoz, mivel védő vagyok, olyan vagyok, mint egy vámpír csak nem iszok vért. Mikor megláttam a vendégemet, halkan karba font kézzel nekidőltem az ajtófélfának. Persze teljesen elfelejtettem, hogy csupán egy zsebkendő nagyságú törölköző van rajtam, ami épp, hogy eltakar, ott ahol kell.

- Mi a francot keresel itt?- köszöntöttem jeges hangon Damont.

- Beugrottam- mondta miközben éppen skót wiskeyt öntött egy pohárba. Háttal állt nekem a pulttal szemben. Önkéntelenül is végig néztem rajta és elfogott egy egyfajta borzongás. A baj csak az volt, hogy nem a gyűlölettől rázott ki a hideg, pont ellenkezőleg.

- Akkor tűnj el! Most!- mondtam halkan, de fenyegetően. Mire sikerült felém fordulnia egy gúnyos mosollyal az arcán, amint meglátott lefagyott a mosoly az arcáról. Egyből rájöttem, hogy miért. A pohár, amit a kezében tartott visszahullott a pultra. Vággyal teli szemeit minden porcikámon végig járatta újból és újból.

- Nem is tudtam, hogy ilyen hatással vagyok rád- mondtam vigyorogva miközben elindultam felé, de mikor már csak pár centire voltam tőle egy gyors mozdulattal kikerültem és kinyitottam a hűtőt.

- Mindig is ilyen hatással voltál rám- mondta és hallottam, hogy újból felveszi a poharát a pultról és belekortyol az italába, miközben én behajoltam a hűtőbe, hogy találjak valami kaját. A válaszára csak megvetően fújtattam egyet. Majd mérgembe még jobban belehajoltam a hűtőbe és össze-vissza, dobáltam benne a cuccokat mire végre találtam egy joghurtot.

Csak, hogy egy dologról elfeledkeztem. Éppen, hogy egy fenekemet takaró törölközőbe voltam, ami így a fél fenekemet se takarta, gyorsan kiegyenesedtem és megfordultam. Eközben hallottam, hogy Damon félre nyeli a whsikey-t és elég rendesen elkezd köhögni. Ennek köszönhetően az új tervem egy másodperc alatt megfogalmazódott bennem. Meg akartam őrjíteni a puszta jelenlétemmel. Csak vissza akartam neki vágni. Emberfeletti gyorsasággal mellette termettem és elkezdtem ütögetni a hátát, mint a kisgyereknek.

- Csak nem félre nyeltél?- nevetgéltem. Aztán a következő másodpercben elkapta a kezem és vámpírsebességgel nekitaszított a falnak. Ismét éreztem a leheletét az ajkamon.

- Szóval, mióta részesíted előnyben a rövid törölközőket?- kérdezte, de közben erősen a falhoz nyomott. Egy egyszerű mozdulattal ellöktem magam. Egy fél másodperc alatt a szemközti falnál voltunk, de most én szorítottam a falhoz.

- Szóval, mióta érdekel téged?- vontam fel a szemöldököm, és még erősebben szorítottam.

- Elég régóta- mondta, elkaptam a kezeimet és a hátam mögé szorította őket és közelebb rántott magához. Most már szabadulni sem tudtam olyan erősen tartott. Láttam a nyers vágyat a szemében, láttam, hogy már nem bírja tovább. Az arca már veszélyesen közeledett hozzám, amikor átfordultam a kezeink alatt és sikerült kirántanom a kezem az övéiből.

- Megváltoztál.

- Örülök, hogy észrevetted- mondtam miközben kiszedtem egy kanalat, hogy végre megehessem azt a nyamvadt joghurtot. – Tudod, mióta a világ összes vámpírjának a bébi csősze vagyok, kicsit megváltozott az életszemléletem. De ne aggódj, nem felejtettem el semmit. Emlékszem 1864-re. Kahterine a gazdag és kedves árva megjelenik Mytic Fallsban, és megbolondítja a város ifjainak szívét. Katherineért mindenki odavan, de neki csak a Salvatore testvérek kellenek. A kis játéka persze a fél város életébe kerül, de ő még ekkor sem tud választani, végül egyiket sem választja és eltűnik- mondtam, majd felé fordultam. – Most is ez a helyzet igaz? A szereplők ugyanazok a hely ugyanaz, csak a történet végződik máshogy. Vajon kit választ Elena, Stefant vagy téged? De figyelmeztetlek, ha még egy ember meghal, te leszel a felelős! Most pedig tűnj el a házamból, én nem vagyok egy hülye tini lány, akihez idejöhetsz és kedvedre szórakozhatsz!

- Higgy nekem! Azt teszek veled, amit akarok- sziszegte, majd meg fordult és elindult kifelé.

- Azok az idők rég elmúltak- mondtam.

- Úgy gondolod?- szinte láttam magam előtt, ahogy szemöldökei megemelkednek és arcán gúnyos mosoly terül el. A következő pillanatban éreztem kezeit a derekamon, amint hátulról átölel, és óvatosan magához húz. Ajkai apró csókokkal kényeztette a nyakamat. Közel voltam hozzá, hogy elveszítsem a fejem, de be akartam bizonyítani igazamat. Bár egy sóhaj így is elhagyta számat, lényegében egész jól sikerült tartani magam. Óvatosan felé fordultam és a lehető legközelebb hajoltam hozzá.

- Megmondtam, már nem egy hülye tini vagyok, akivel jól elszórakozhatsz- suttogtam, ahogy beszéltem az ajkaink néha-néha összeértek. Majd óvatosan ellöktem magamtól és elindultam a bejárati ajtóhoz. Kinyitottam előtte, jelezve, hogy tűnjön el végre. Ám mielőtt kisétált volna még odalépett hozzám.

- Nálam akkor sem vagy erősebb, édes- susogta a fülembe, éreztem ahogy ajka érinti az ajkamat, mint egy szellő. A kezemet a számhoz kaptam, de már őt nem láttam, eltűnt…