Sziasztok!
Mint mondtam a következő fejezetet még nem tudom feltenni, de kárpótlásul hoztam nektek egy novellát, ami teljesen független a történetemtől. Azt viszont tudnotok kell, hogy ez a novella nem a szerelemről szól, inkább a törődésről. A második évad elején játszódik. Remélem tetszeni fog és kitartás. A következő fejezet pár nap múlva fent lesz! Puszi
Vég és kezdet
(Damon/Elena)
Ültem az ablakban és néztem az üvegem legördülő esőcseppeket. Kint már sötét volt és szakadt az eső. Már legalább egy órája ültem mozdulatlanul. A tollam a kezemben, a naplóm pedig az ölemben feküdt. Az esőcseppek nézegetése elterelte a figyelmem az írásról. Vissza olvastam a pár sort, amit írtam, végül hozzáfirkantottam még pár sort: "A holnap más lesz, érzem. Valami új. Hogy boldog vagy szomorú? Fogalmam sincs. Csak más."- én magam sem tudtam, hogy miért volt bennem ez az érzés, de már reggel óta éreztem. Becsuktam a naplómat és hátradőltem a párkányon. A cseppek csak folytak és folytak. Nem akartak elfogyni.
Összerezzentem a hirtelen fülsüketítő hangtól, ami az ablakom kicsapódását takarta. A vérnyomásom 200-ra emelkedett. Leugrottam a párkányról, majd óvatos léptekkel az ablak felé indultam. Ahogy odaértem jól rázártam. Így kissé megnyugodva indultam vissza az ágyamhoz, hogy végre ledőljek. A hátam mögött felcsapó erős szellő rámutatott, hogy nem vagyok egyedül.
Mély levegőt vettem és egy határozott mozdulattal megfordultam. Minden épeszű ember már elfutott volna, de én makacs voltam, túlságosan is. Persze majd nem felsikítottam mikor megláttam a velem szemben álló személyt. Nem tőle féltem, inkább csak a testem egészségesen reagált. Hiszen ő most is ugyan úgy nézett ki. Sötét farmer, a szokott fekete bőrdzsekivel, amiről most folyt a víz. Az igéző jég kék szem, aminek mindig sikerült elbűvölnie. És a szanaszét meredező holló fekete haj, amiből esőcseppek csepegtek dzsekiére.
- Aranyos vagy amikor lopakodsz- nevetett fel önfeledten, amire egyből morcos képet vágtam. - Persze akkor még jobban, amikor morci vagy- nevetett tovább.
Az idegeskedés helyett inkább elindultam a fürdőbe, hogy hozzak egy töröközőt, hiszen mindene csupa víz volt. Mire visszaértem, persze már az ágyamon feküdt vizes ruhájában.
- Damon, kelj már föl! Minden csupa víz lesz- mondtam és ülőhelyzetbe parancsoltam. - Ezt most levesszük- hámoztam le róla elázott bőrkabátját, amire felemelkedett a szemöldöke és pimaszul elmosolyodott. - Ne is álmodj róla- dörzsöltem a haját és a morcos kisfiúvá váló arcán kacagtam. - Kész vagy- dobtam le, az immár vizes törölközőt az ágyra. Felkaptam a vizes kabátját és ráterítettem a radiátorra száradni.
- Beszélnünk kéne- hallottam meg közvetlen mögülem, kissé aggódó, megkomolyodott hangját.
- Mi történt?- furdaltam egy másodperc alatt vele szembe.
- Át kell jönnöd a panzióba- nézett komolyan a szemembe.
- Történt valami Stefannal?- aggodalmaskodtam.
- Kocsival vagyok. Lent várlak- mondta és egy hűvös szellő kíséretével eltűnt. Gyorsan zsebre vágtam a mobilom és a kulcsom és már szaladtam is le a lépcsőn.
- Jenna!- kiáltottam a lépcső aljához érve.
- Itt vagyok!- jött a válasz a konyhából.
- Át ugrok Stefanékhoz gyorsan- kiáltottam újra a konyha irányába, s közben a cipőmet tuszkoltam a lábamra.
- Ilyen későn?
- Fontos lenne. Sietek vissza!- húztam fel a kabátom cipzárját.
- Rendben, de kulcsot vigyél!- jött a jóváhagyó válasz, majd kiléptek az esőbe. Behúzott nyakkal rohantam a kocsiig, ahol Damon már nyitott ajtóval várt. Gyorsan bepattantam a befűtött járműbe és már indultunk is. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz. Nekem végig csak azon járt az eszem, hogy mi történhetett, de tudtam, hogy nem kapok válaszokat, ameddig meg nem érkezünk.
Mikor megérkeztünk Damon elindult, céltudatosan az emelet felé. Én követtem. Egészen Stefan szobaajtajáig sietett ahol egy határozott mozdulattal lefékezett.
- Menj be! Az ágyon lesz neked valami. Ha szükséged lenne rám, a nappaliban vagyok- mondta és ott hagyott. Óvatosan nyitottam be fogalmam sem volt, hogy mire számítsak. Azt akartam, hogy belépek és a szobába Stefan vár majd. Megölel és megcsókol és minden rossz előérzetem elveszik. De Stefan helyett csak egy fehér boríték virított az ágyon. Ahogy közelebb mentem láttam nagy fekete betűkkel az "Elena" nevet a boríték tetején, Stefan kézírásával. Egy hang nélkül léptem közelebb és nyitottam fel a fekete tintával írott levelet.
Drága Elena!
Mielőtt bármit leírok neked, tudnod kell, hogy téged szeretlek a világon a legjobban, nálad nincs fontosabb. Ezért is hoztam meg ezt a döntést. A dolgok rosszra fordultak. Ma délután megjelent Katherine és azt követelte, hogy menjek vele. Érts meg, muszáj volt vele mennem, különben megölt volna téged és a bátyámat is. Ne félj, Damon majd vigyáz rád, a hajad szála sem fog görbülni. Vigyázz magadra.
Szeretlek,
Stefan
Nem kaptam szikrát, ahogy elolvastam a levelet. Csak álltam mozdulatlanul és könnyek gyűltek a szemembe. Azt akartam hinni, hogy ez csak egy jó tréfa. Vagy csak egy álom, egy rémálom amiből mindjárt felébredek.De nem ébredtem fel, mert ez volt a szörnyű valóság.
Látásom elhomályosult kitörő könnyeimtől, kezemből pedig kiesett a búcsúlevél, mint Stefan az életemből. Arcomat kezeimbe temetve rogytam össze az ágyon. Sírtam. Percek vagy órák telhettek el, de a fájdalom nem gyengült, s a könnyeim sem fogytak. Csak folytak, mint egy megállíthatatlan örvényű folyó.
Észre sem vettem a nyíló ajtót, csak a mellettem besüppedő ágyat és egy kezet, ami a derekamnál fogva óvatosan magához húz és átölel. A nyakába kapaszkodva sírtam tovább. Arcomat a vállába temettem és harcoltam remegő testemmel. Egy fél óra elteltével is ugyanígy ültünk, könnyeim még mindig pólóját áztatták, de itt volt velem. Meg se mozdult. Kitartott mellettem.
- Én itt leszek veled, akármi történik. Nem hagylak el, soha- suttogta a fülemhez hajolva, miközben a hátamat simogatta. Erre még jobban magamhoz szorítottam, tudtam, hogy már csak rá számíthatok igazán.
- Ígérd meg, hogy mindig velem maradsz- néztem szomorú szemeibe.
- Ígérem- válaszolt, mély megnyugtató hangján. Hittem neki. Tudtam, éreztem, hogy velem marad ameddig csak szükségem van rá.
A véleményem az utolsó órák történései után gyorsan megváltozott. Ha már az örökkéről beszélünk, tudom, hogy ő velem lesz. Most jöttem csak rá, hogy amit kerestem végig itt volt, az orrom előtt. Mégis vak voltam. Stefan mély nyomot és fájdalmat hagyott bennem. De van valaki aki ezt a fájdalmat képes megszüntetni örökre, aki igazán hozzám való. Damon.
