1. fejezet

Sziasztok!
Hát meghoztam az első fejezetet. Remélem tetszeni fog nektek. Véleményeket kérek:)

1864, Virginia, Mystic Falls

Homályosan érzékeltem, hogy valaki belép a szobába, fogalmam nem volt, hogy ki az de nem is érdekelt, ugyanis ebben a pillanatban a világ legszerencsésebb emberének éreztem magam.

- Miss. Quenell, Mr. Salvatore ébredjenek a szüleik hamarosan hazatérnek- hallottam meg szolgáló lányom óvatos figyelmeztetését.

- Köszönöm Marie, kimehet- mondtam neki mire illedelmesen rám mosolygott és elhagyta a szobát.

- Menned kell- fordultam a mellettem fekvő gyönyörű férfi felé, akit mindenkinél jobban szerettem.

- Még van időnk- csókolt meg Damon, majd csikizni kezdett. Próbáltam visszavágni, de esélytelen volt. Az egész emelet a mi nevetésünktől zengett.

- Fe.. fejezd be- nyögtem ki két nevetés között.

- Csak ha kapok cserébe valamit- mondta miközben óvatosan fölém feküdt, de úgy hogy nehogy összenyomjon a súlyával.

- Mit szeretnél?- kérdeztem mélyen a szemébe nézve.

- Téged- válaszolta nemes egyszerűséggel. Mire én elmosolyodtam és átfordítottam magunkat, így én voltam felette.

- Ó, Mr. Salvatore ezt már egyáltalán nem kell kérnie.

- Mert?

- Mert már az öné vagyok- mondtam, mire ő szenvedélyesen megcsókolt. Csókunkat egy kopogás zavarta meg majd egy hang megszólalt az ajtó mögül:- Megérkeztek a szüleik!- hallottam Marie hangját. Gyorsan legurultam Damonról, mire ő felpattant és villámgyorsan öltözni kezdett, elakadt a lélegzetem tökéletes testétől. Amíg ő felöltözött én magamra tekertem egy takarót és kimásztam az ágyból. Az ajtóban még gyengéden megcsókolt és a fülembe suttogta, hogy szeretlek, majd eltűnt.

Megszédültem, a párnámba nyomtam a fejem, hogy visszatartsam könnyeimet. Beletelt pár percbe, míg összeszedtem magam és sikerült kikászálódnom a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, majd hosszú sötét barna hajamat kontyba fogtam. Muszáj volt minden módon, ahogy csak lehet idősebbnek tűnnöm. Egy fekete kosztümöt vettem fel egy kék inggel. Egy teljesen átlagos irodai öltözet. A különbség az volt, hogy az én táskámban mindig lapult egy karó, és az ízléses nyakláncomban pedig vasfű rejtőzött. Gyorsan felkaptam a kocsi kulcsom és elindultam Hampton belvárosa felé. Nem volt hosszú az út, de azért jócskán álltam a reggeli dugóba. Már hozzá szoktam a hosszú évek alatt mindenhez, de inkább így éltem, mint hogy minden percemet a vámpírok világában éljem. Mikor az irodámhoz értem a titkárnőm szokásosan köszöntött és elmondta a mai dolgaimat. Attól függetlenül, hogy a felettese voltam jóban voltam vele. De a titkomat persze ő se tudta. A vámpírokon kívül senki. Már közeledett a nap vége, ami azt jelentette, hogy hulla vagyok. A mai napon az egyik legfárasztóbbak közé tartozott. Szinte egész nap rohangáltam, vagy ha nem akkor a tárgyaló teremben ültem. Már legalább este hét volt mire hazaindultam. Mivel közeledett a tél koromsötét volt. Így inkább éreztem éjfélnek, mint este hétnek az időt. Ahogy beléptem a tágas nappalimba levetettem magam a kanapéra és lehunytam a szemem. Elalhattam, mert a hirtelen megszólaló mobilom csörgése ébresztett fel. Gyorsan fölkaptam a dohányzóasztalról, de mielőtt még fölvettem volna gyorsan megnéztem az időt, már fél tizenegy volt, elég sokat aludhattam.

- Ki az?- szóltam bele kótyagosan a telefonba.

- A titok nincs biztonságban. Mystic Fallsban túl sok ember hal meg…- mondta egy férfihang, majd a vonal megszakadt. Tudtam, hogy indulnom kell, méghozzá azonnal. Már gyűlöltem azt a helyet, gyűlöltem a régi otthonomat. Ha tehettem messzire elkerültem, de most mennem kell, ez a hivatásom.

Gyorsan bementem a szobámba. Lekaptam a szekrény tetejéről két bőröndöt és elkezdtem bedobálni a legfontosabb cuccokat. Siettem, mert még napkelte előtt oda akartam érni. Bár minden porcikám maradni akart, mégis az induláshoz készülődtem. Féltem a viszontlátástól, féltem, hogy újra látnom kell Őt. Legszívesebben megöltem volna a sok fájdalom miatt, amit okozott. De tudtam, ha ő meghalna én is vele halnék.

Minden erőmet összeszedve indultam régi otthonom Mystic Falls felé. Most már egyáltalán nem voltam fáradt. Az egész éjjelt éberen autóztam végig. Azt kívántam, bár ne ébredtem volna fel a telefonra.

Végig vezettem az éjszakát, de a fáradtságom már rég elmúlt. Mióta megtudtam, hogy Mystic Fallsba kell mennem még egy védőhöz képest is túl éber voltam és tudtam, hogy ez addig nem fog elmúlni ameddig el nem tűnik a közelemből Damon.

Már hajnalodott mikor elértem a városjelző táblát. Mivel már nem volt itt házam, így jobb ötlet híján a város jól ismert utcáin kocsikáztam. Sok minden megváltozott mióta nem jártam itt, aminek már legalább harminc éve. A legtöbb ház ismerős volt, de volt sok új is. Egy ház azért volt, aminek a közelébe se mentem, a régi Salvatore panzió. Úgy döntöttem, hogy keresek valami lakatlan eladó házat, amiben meghúzhatom magam egy ideig.

Nem kellett sokáig keresnem. A város túlsó felén találtam egy igen tetszetős házat. Miután bejutottam bepakoltam a cuccaimat a házba. Egy forró fürdő után, úgy döntöttem utána nézek a híres Mystic Fallsi gyilkosságoknak. Bekapcsoltam a tévét és leültem elé a laptopom társaságában.

„ÖT ÁLLATTÁMADÁS, HÁROM ELTŰNT EMBER. A GYILKOST NEM TALÁLJÁK” – olvastam a Mystic Times internetes változatát. Ez a szám Mystic Falls pár ezres lakosságában igen aggasztó volt. Tudtam, hogy kit kell keresnem, hogy a gyilkosságok megszűnjenek, mégsem vitt rá a lélek, hogy megöljem.

Miközben tovább kutakodtam, a tévében valami felkeltette az érdeklődésemet. „- A gyilkost el fogták!”- mondta a riporter. „- A fenevad egy több mint 3,5 m hosszú puma. Az állattal ma hajnalban végzett egy vadász, amikor is a hatalmas állat rátámadott.”- tudtam, hogy el fogja tüntetni a nyomait, ami azt jelenti, hogy itt marad a városban. Valamire készül.

A délután nagy részét megfigyeléssel töltöttem. Figyeltem az iskolát, a sheriffet, Lockwoodéket, de nem jutottam sokra. Már esteledett, amikor úgy döntöttem, hogy elnézek a jó öreg Mystic Grillbe hátha ott többet megtudok. Hiszen nem ronthattam egyből Damonra bizonyíték nélkül. Egy fekete csőfarmert és egy mélyen dekoltált türkiz felsőt választottam, amihez a bőrkabátom társult. Fura volt ez ruha, mert mindig olyan cuccokat hordok csak amik öregítenek, de most mind egy, hogy tizennyolcnak vagy huszonötnek nézek ki, aki ismer, úgyis tudja a valós koromat.

Még előszedtem a szekrényből a fekete bőrtáskát, amiben pont elfért egy karó és még pár cucc, majd elindultam. Úgy döntöttem, hogy most gyalog megyek. Nem akartam feltűnést kelteni a kocsimmal.

Gyorsan odaértem a helyhez, pár percig figyeltem a be és ki jövő embereket, de nem láttam ismerős arcot. Eldöntöttem, hogy akármi történik ameddig Mystic Fallsban leszek, erős maradok. Beszélgetni fognak velem, látni fognak, de valójában fogalmuk sem lesz arról, hogy mit érzek, vagy mit gondolok. Agyamban egyre gyorsabban emelkedett a fal, ami elzárja majd igazi énemet minden vámpír és ember előle.

Teljes magabiztossággal léptem be a Mystic Grill ajtaján. Sokan voltak, de nem figyelt fel rám senki. Megálltam az ajtótól pár méterre és felmértem a helyet. Senki sem volt ismerős, ameddig a bár pult felé nem néztem. Egy bárszéken ott ült Damon Salvatore, akit annyira szerettem, hogy gyűlöltem érte. Neki erről valószínűleg fogalma sem volt. És ez így volt jó. Vettem egy mély levegőt, majd elindultam felé ugyanolyan halk léptekkel, ahogy a vámpírok közlekednek, így esélye sem volt meghallani, hogy jövök.

- Micsoda öröm- szólaltam meg mögötte gúnyos hangnembe. Amire ő egyből felkapta a fejét, majd lassan felém fordult. Jégkék szemeibe a meglepetés szikrája csillogott. Csak most vált világossá, hogy mennyire is hiányoztak ezek a szemek.

- Elisabeth- ő pedig gúnyos mosolyra húzta száját. Egy szó nélkül lehuppantam a mellette lévő bárszékre és kértem egy kávét.- Pedig reméltem, hogy iszol velem egy köszöntőt- mondta csalódottan,- de rájöttem, hogy te még nem vagy nagykorú- vigyorgott.

Legszívesebben visszaszóltam volna neki, hogy „dögölj meg”, de nem tettem, csak csöndesen ültem tovább. Mikor rájött, hogy nem sikerült felidegesítenie először ívelt szemöldökét megemelte majd elmosolyodott, de csöndben, maradt. Bele kortyoltam a forró és keserű kávémba. Olyan keserű volt, mint az életem. De különösen, csak így tudtam meginni.

- Meg foglak ölni- jelentettem ki, miközben visszatettem a bögrémet a pultra.

- Ó, te azt sosem tennéd- mondta gúnyosan.

- Úgy gondolod?- pattantam fel és a szívéhez szorítottam egy karót, amit mindig a táskámban hordtam. Persze úgy álltam elé, hogy a karót senki sem látta. Lenézett a karóra és elmosolyodott.

- Sosem tennéd meg- mondta újból. – Még mindig szeretsz.

A fogam összecsattant, sikerült felidegesítenie.

- Igazad van, sosem tenném meg- mondtam,- de ezt megteszem- öntöttem rá a kávét a fejére. Majd méltóságteljesen elindultam kifelé.

Megborzongtam, mikor megcsapott a fagyos kinti levegő. Még csak pár lépést tettem mikor hallottam, hogy újból csapódik a Grill ajtaja. Reflexből visszafordultam, de nem láttam senkit. Vállat vontam, majd visszafordultam, de ezzel egy időbe össze is rezzentem. Damon állt előttem, nagyon közel. Gondolkodó pillantásokkal méregetett. Az én szemem akaratlanul is ajkára vándorolt, ami alig három centire volt az enyémtől. A testem minden porcikája izzott.

Iszonyatosan vágytam arra, hogy megcsókoljon. De e helyett hátra léptem egyet és kifújtam az eddig bent tartott levegőmet.

- Azt hittem a védők nem félnek a vámpíroktól- vizslatott még mindig.

- Azt hittem a vámpírok félnek a védőktől- vágtam vissza bár elég gyengén.

– Miért jöttél vissza?- szegeztem neki a kérdést.

- Hiányzott Mystic Falls.

- Komolyan Damon! Mit keresel itt?- sziszegtem.

- Volt egy tervem.

- Hadd találjam ki. Egy terv arra, hogy kinyisd a sírt és kiszabadítsd Katherinet?- kulcsoltam össze a kezem a mellkasom előtt. Láttam, ahogy a tekintete komolyra váltott, már nem játszott.

- Honnan tudtál a sírról?- kérdezte csípősen.

- 1987-ben volt egy balhé, New Yorkban. Egy éjszaka alatt húsz megoldatlan haláleset. Ott találkoztam vele először 1864 óta. Addig a napig én is azt hittem, hogy a sírban van.

- Megölöm azt az önző ribancot- sötétült el az arca. Felvontam a szemöldököm.

- Azt hittem ő életed szerelme- mondtam.

- Hát, tévedtél- mondta és közelebb jött egy lépéssel. Én még egyet hátra léptem, hogy tartsam a távolságot. Én hátráltam ő pedig jött egyre közelebb. Pár lépés után éreztem, nekiütköztem a falnak, Damon olyan közel volt, hogy a ruhánk anyaga már összeért. Két kezét a falnak támasztotta, így elzárva minden menekülő utamat. A tekintetemet végül visszafordítottam jég kék szemei felé.

- Ha most ő lenne itt helyettem, vajon akkor is ezt mondanád?- kérdeztem félre billentett fejjel.

- Ha ő lenne, itt már halott lenne- mondta egy apró mosollyal. Hittem neki. Láttam rajta, hogy nagyon is komolyan gondolja.

Meg akartam szólalni, de nem tudtam. Mikor visszanézett rám, a tekintete ellágyult. Rám törtek az emlékek. Régen is így nézett rám, pont ilyen szerelmesen. Mielőtt megjelent Katherine.

Közben éreztem, hogy keze lassan felcsúszik a nyakamon, egészen az állcsontomig, amit óvatosan cirógatni kezd. Minden érintésétől megborzongtam. Tudtam, ha nem elevenítek fel valami fájdalmas emléket vele kapcsolatban, akkor pár másodperc múlva rávetem magam. Kétségbe esettem kutattam az agyamba valami után, ami elég erős. Nem is kellett sokáig keresnem.

Az apám. Katherine megölte az apámat. Mindez nem fájt annyira, mint az, hogy Damon ezt szemrebbenés nélkül nézte végig. Sőt, még segített is neki.

Újból visszatért belém a gyűlölet érzése. Halványan érzékeltem egy ember közeledését, így nem lökhettem el annyira, mint szerettem volna.

- Ne érj hozzám- sziszegtem, majd ellöktem magamtól. Meglepettem nézett rám, nem gondolta, hogy bárki ellen tudna neki állni.

- Damon. Mit csinálsz itt?- hallottam meg egy vékony hangot, amihez egy szőke hajú lány tartozott.

- Caroline - szólalt meg Damon. – Menj be- bökött a fejével a Grill felé.

- De téged kerestelek- akaratoskodott a Caroline nevű lány.

- Menj be!- a hangja már parancsolóan és idegesen csengett.

- Semmi baj, én épp indulok- szólaltam meg, és tényleg elindultam, Damon felé. Odahajoltam a füléhez. – Ha még egy embert megölsz, saját kezűleg tépem ki a szíved- suttogtam jegesen, majd megfordultam és elmentem.