6. fejezet

Sziasztok! Tudom, hogy tegnap kellett volna felraknom a fejezetet, de a szüleim lenyúlták a laptopomat, így csak ma tudtam hozni a frisset. Nagyon örülök, hogy már ennyien jártok az oldalra. Köszönöm mindenkinek. Puszi

Másnap késő délutánig aludtam. Az utóbbi napok kimerítettek így nem is lepődtem, meg amikor kinyitottam a szemem már sötétedett kint. A nap már eltűnt a láthatárról. Nagyot ásítva keltem ki az ágyamból. Már nem voltam fáradt, de kellett egy kávé, hogy felébredjek. Mikor láttam, hogy otthon nincs már kávém, rögtön a Grillre gondoltam.

Gyorsan felkaptam magamra egy sötét csőfarmert és egy világoszöld hosszú felsőt, mély kivágással. Imádtam a fekete nadrágokat. A fürdőszobába belépve csak nevettem szörnyű ábrázatomon. Fogat mostam, feltettem egy kis sminket és szétálló göndör hajamat eligazítottam.

A nappaliban felkaptam a kezembe a pénztárcám, a mobilom, meg persze a kulcsaimat. Majd a fekete bőrkabátom és a szürke magas sarkú csizmám mellett döntve, elindultam. A Grill parkolójába érve nem volt sok választásom, hogy hova álljak, hiszen tömve volt a parkoló. Egy-két szabad hely volt csak. Mivel péntek este volt nem is csodálkoztam, hogy ennyien vannak. Mielőtt kiszálltam még a visszapillantó tükörben gyorsan megigazítottam sminkemet. Majd bementem. Nem tévedtem. Tényleg rengetegen voltak. Rengeteg volt a fiatal. Gyorsan leültem az egyetlen üres asztalhoz, amit láttam. Míg a pincérre vártam körbenéztem. Sokan ültek asztaloknál, de páran önfeledtem táncoltak az éppen szóló pop zenére. Én is magamban dúdoltam, szerettem ezt a számot.

- Üdv a Girllben. Mit hozhatok?- ért ide végre a pincér.

- Egy kávét kérek, cukor nélkül- mosolyogtam rá bájosan, amivel sikerült elkápráztatnom.

- Rö..rögtön hozom- dadogott zavarában. És már itt sem volt. Pár percen belül meg is kaptam a forró kávémat. Csak ültem az asztalomnál és néztem a gyorsan növekedő tömeget.

Az ajtó megállás nélkül nyitódott újabb vendégek érkezését jelezve. A fiatalok már rettentő sokan összegyűltek, annak ellenére, hogy még csak 7 óra körül lehetett. A hangulat tökéletes volt még úgy is, hogy én nem vettem részt a buliban. Nem akartam találkozni semmi féle ismerőssel, eddig még nem is láttam senkit, aminek nagyon örültem.

Aztán újból nyílt az ajtó. Elena lépett be az ajtón, oldalán Damonnal, szorosan összekarolva. Mindketten jókedvűnek tűntek, és engem nem vettek észre. A szemeim fönnakadtak a látványon. Olyan mértékű fájdalom és csalódottság töltötte el szívem, hogy úgy éreztem most rögtön belehalok. A kezemben szorított bögrét próbáltam óvatosan letenni az asztalra, de olyan erővel tettem le, hogy egyből összetört. A nagy zörgésre senki sem figyelt fel, hiszen a helységben szétáradó üvöltő zene mindent elnyomott. Egyedül egy valaki kapta fel a fejét, pont az, akinek a legkevésbé kellett volna felfigyelnie a dolgokra. Damon egyből kiszúrt és rögtön elengedte Elena karcsú derekát. Én nem foglalkoztam vele.

Felkaptam a kulcsaimat és amilyen gyorsan csak tudtam nyomultam ki a tömegben. Láttam, hogy elindul felém, így még kétségbeesettebben próbáltam kijutni.

Végül sikerült kiérnem a szabad levegőre. A szemeim viszont elhomályosultak könnyeimtől. Az ajtó mögöttem nyílt, és tudtam, hogy Damon az. Szaladni kezdtem a kocsim felé.

- Elisabeth! – hallottam magam mögött kétségbeesett hangját. De nem érdekelt. Már majdnem a kocsimnál voltam. Már nyitottam volna az ajtót, mikor az utolsó pillanatba bevágott elém.

- Mit akarsz?- kérdeztem lehajtott fejjel.

- Beszélni, veled- hangsúlyozott ki minden szót.

- Nem lehet- ráztam a fejem. – Elena vár rád.

- Később találkozzunk- mondta. Újból lehajtottam a fejem, ugyanis kibuggyant egy könnycsepp a szememből.

- Otthon leszek.

- Remek. Megvárom Stefant és jövök hozzád.

- Várlak- mondtam a cipőmet fixírozva.

Pár másodperc múlva éreztem hideg ujjait, ami végig szántanak a hajamba egész az arccsontomig, majd óvatosan megemelik. Amikor szemeink találkoztak elállt a lélegzete, szó szerint. Tágra nyílt szemekkel nézett rám, mintha a világ legújabb csodáját látta volna. Nem töröltem le az arcomról lefolyó könnyeket, felesleges volt, hiszen már úgyis látta. Úgy éreztem, hogy életem végéig így tudnék maradni, de végül az idillt én szakítottam meg.

- Mehetnék?- kérdeztem megemelt szemöldökkel, közben a könnyeim még mindig patakzottak a szememből. Ő egy szó nélkül félreállt, de még mindig úgy nézett ki, mint aki megkövült.

Kapva az alkalmon már a kocsiban is voltam és repesztettem. Nem tudom mi ütött belém. Nem tudtam ép ésszel felfogni, hogy tud még mindig ilyen érzéseket kiváltani belőlem. Amióta ide jöttem csak küzdöttem. Küzdöttem, hogy gyűlöljem őt. De most képtelennek éreztem magam.

Ahogy leparkoltam a kocsival már siettem is be a házba. Ledobtam a kabátomat és töltöttem magamnak egy jó erős whiskeyt. Az elsőt lehúztam, a másodikat is, majd jött a harmadik is, mikor megszólalt a csengő.

Immár teljesen jó kedélyállapotban suhantam ajtót nyitni. Nem lepődtem meg amikor Damon mesterien kidolgozott testével találtam szembe magam. Egy szó nélkül a nappaliba indultam, hogy leheveredjek az egyik kanapéra az italommal. Nem hallottam, hogy jönne utánam. Nem is figyeltem rá. Csak akkor vettem észre, amikor meg hallottam a hangját.

- Miért hazudtál eddig?

- Miért ne tettem volna?- ültem fel vállat vonva. – Senkire nem tartozik az életem. Ha tehettem volna egész életemben megtartottam volna.

- Ha Katherine nem jött volna, vissza még most se tudnám?

- Ezt már sosem tudjuk meg- válaszoltam, majd hátra fordultam és egyenesen a szemébe néztem. Ő csak nézett ki magából. Észre sem vette, hogy ránéztem.

- Sírtál…- hallottam meg suttogó hangját.

- Igen- vallottam be. – Nem fontos. Mi a tervetek Katherinnel?- váltottam gyorsan témát.

- Megöljük- vont vállat.

- Az nem lesz egyszerű- nevettem fel. – Ahhoz még egy kicsit edzened kell.

- Úgy gondolod?- vette fel gúnyos stílusát. Majd egy pillanat alatt idesuhant hozzám és lefogott. Csak pár milliméter választott el minket. Szemeiben újra megláttam a fellobbanó szenvedélyt, de nem engedtem a vonzásnak, egy pillanat alatt kiszabadultam karjaiból.

- Szóval játszunk?- emelte magasra szemöldökét. – Mik a szabályok?

Egy tized másodperc alatt előtte termettem, lelöktem a kanapéra, mint egy rongybabát. Ráfogtam a nyakára és óvatosan a füléhez hajoltam.

- Nincsenek szabályok- susogtam a fülébe, de még nem távolodtam el tőle. A kezemet elhúztam a nyakától és arcommal hajoltam oda. Mélyet szippantottam bőre finom illatából és egy apró csókot nyomtam rá. A teste megremegett.

- Te vagy a világon a legkiismerhetetlenebb nő- nyögte.

- Ó, ezt bóknak veszem- mondtam ravaszul, majd lemásztam róla. – Még mindig azt gondolod, hogy olyan könnyen legyőzheted Katherinet?- váltottam normális hangnemre. Értetlenül nézett rám. – Az előbbi kis bemutatóm csak ízelítő volt, ahhoz képest, hogy Katherine milyen reakciókat képes kiváltani belőled- világosítottam fel.

- Gyűlölöm Katherinet- mondta közben villámsebességgel felpattant a kanapéról és megállt tőlem két centire.

- A gyűlöletből könnyen szenvedély lesz- léptem én is egyet felé. Ajkaink alig fél centire voltak egymástól. Ahogy megéreztem jeges leheletét a számon kirázott a hideg. A szemeim lassan becsukódtak és csak pár másodperc múlva nyitódtak ki újra. – Gyűlölöd Katherinet, mert már Elenát szereted- hajtottam le a fejem és hátrébb léptem. Nagyon fájt kimondani, de tudtam, hogy így van. Persze válasz nem jött.