5. fejezet

Sziasztok!

Hát itt a folytatás, így pár hónap után. Remélem tetszeni fog. Szívesen fogadom a kommentárokat is(:

- Petrova?- dülledtek ki a szemei. – Az képtelenség!

- 1431-ben születtem a mai Lengyelország területén. Csupán ketten voltunk testvérek Katherine és én, ami abban a korban ritkaságnak számított. Az apánk gazdag földbirtokos volt. Egész kiskorunk óta jó nevelésben részesültünk. Kiváló tanítókkal és rengeteg pénzzel nőttünk fel. Sosem kellett nélkülöznünk semmit, apánktól mindent megkaptunk. Katherinnel egész életünkben a legjobb barátnők voltunk Aztán, amikor betöltöttem a tizennyolcadik életévemet a dolgok megváltoztak.

Védő lettem. Hetekig szenvedtem, vissza akartam kapni a tökéletes régi életemet. Volt, hogy napokig ki sem jöttem a szobámból. A nővéremmel eltávolodtunk egymástól. De ő is megváltozott. Egyre többet járt el otthonról. Ahogy leszállt az est, Katherine már a házban sem volt. Kezdtem furcsállni az eljárkálásait így egy este követtem…

1449, Lengyelország, Petrova birtok

Már lesben álltam a fal mellett. Katarina apám engedélyével elhagyta a házat. Nem vártam sokáig én is utána eredtem. Súlyos alsószoknyáim susogtak a lépcsőn, ahogy a kapu felé indultam. Teli hold volt. Az esti fényben láttam Katarina távolodó alakját, amint a birtokhatár felé megy. Óvatosan követtem. A bokrok és fák árnyékába meg- megbújtam. Már épp kezdtem bátrabban megközelíteni, amikor megállt egy fűzfa előtt. Várt néhány másodpercig, majd a fa tövében lévő padom helyet foglalt. Hosszú göndör fürtjeit csavargatta, miközben dúdolászott valamit.Csak egy másodpercre néztem el, de amint a tekintetem visszatért rá, már egy férfi társaságában ült. Messzebb húzódtam tőlük, hisz kifinomult hallásommal, így is mindent hallottam.

- Biztos, hogy ezt szeretnéd kedvesem?- hallottam meg a férfi mély, kellemes hangját.

- Semmit sem akarhatnék ennél jobban- válaszolta a nővérem és összekulcsolta kezét a férfiéval.

- Másnap, ahogy leszáll az éj, itt várj rám és megteszem. Olyan leszel, mint én. Ételed vérré változik, és ketten eltűntetjük oly gyűlölt családod.

…addig a napig azt hittem Katherine szeret minket, de valójában el akarta tüntetni az egész családunkat. Másnap éjjel is követtem őt. Akkor már tudtam, hogy vámpír akar lenni. És eldöntöttem, hogy megakadályozom bármi áron. Aznap tudtam meg igazán milyen védőnek lenni. Végig néztem, ahogy kiszívja belőle az életet. Az ösztöneim akkor szabadultak el először. Megöltem. Egy másodperc alatt.

Katherine azóta gyűlöl. Örök szenvedést ígért nekem. Meg akart ölni, de nem tudott. A szüleinket viszont kegyetlenül meggyilkolta. Engem pedig egész életemben kísértett.

Valójában az igazi erőm nem akkora, mint ahogy most. Volt még egy képességem. Egy összetett képességem. Fel tudtam venni árki alakját, és miközben más alakját viseltem bárkit rábírtam bármire, halandó vagy vámpír, mind egy volt.

Mikor 1863-ban Mystic Fallsba érkeztem az üstökös erejével egy kőbe zártam ezt a képességet, mert tudtam, ha valaki megöl, átszáll rá. Egy holdkőbe. Katherine kezdettől fogva ezt akarta. Mióta újból megjelent az üstökös a kő aktiválódott. Ha megtalálja a követ és átvezeti magába az energiáját, a képesség az övé- fejeztem be hosszúra nyúlt vallomásom, majd felhajtottam a megmaradt whiskeymet.

Mikor felnéztem Damon az ablak előtt állt. Az üvegem láttam tükröződni kéken világító szemét, ami valahol máshol járt.

- Most már ismered az életem történetét- sóhajtottam.

- Miért nem ölted meg?- szólalt meg pár perc múlva. Én halkan felnevettem.

- Mert képtelen vagyok rá- adtam meg az egyszerű választ.

- Ezt hogy érted?

- Ő az én vérem, akármennyire is szeretném eltűntetni még az emlékét is, képtelen vagyok rá. Nem tudom megölni Katherinet.

- Hát persze, az ösztönök-a védői ösztöneim. – És a család, akivel megjelentél Mystic Fallsban kik voltak?

- Őket valóban a szüleimnek tekintettem. Akkoriban már régóta kerestem egy normális családot. Amikor megláttam őket, rögtön tudtam, hogy hozzám tartoznak. A szüleimre emlékeztettek. Még aznap éjszaka elmentem hozzájuk és megigéztem őket…- csak eddig mondtam, a többi egyértelmű volt.

Csönd volt. Csak a kandallóban pattogó tűz ropogását hallottam. Nem kellettek ahhoz szavak, hogy felmérjem a sokkhatást, amit Damonnak okoztam. Percek teltek el mire újból zajt hallottunk. Stefan ért haza. Biztosan Elenánál volt.

- Itt meg mi történt?- torpant meg a nappali bejáratánál. De egyikünk sem válaszolt.

- Nekem mennem kell- tértem észhez pár perc múlva. – Damon majd mindent elmond- szóltam még vissza az ajtóból.

Ahogy hazaértem egyből befeküdtem az ágyamba, de sehogy sem bírtam elaludni. A testem nyugodt volt, de a lelkem üvöltött. A régi sebek most újból felszakadtak. Bár nyugodtabb voltam, hogy vége a titkolózásnak, mégis járt a fejem. Órákba tellett mire valamennyire megnyugodtam. Végül hajnaltájt sikerült elaludnom.